Cégtörténet
PanMedia goes digital…
A PanMedia 2011 július 1-jétől önálló cégbe szervezi ki az online kampányok menedzselését. A PM Digital névre hallgató új ügynökség elsősorban display kampányokkal, keresőmarketinggel és közösségi megoldásokkal foglalkozik. Az online médiavásárlást az eddigiekhez hasonlóan a Magna Global szervezet keretein belül végzi a PM Digital is. Újszerű a piacon, hogy az új ügynökség jövőbeni fejlődéséért felelős fiatal menedzserek is lehetőséget kaptak tulajdonrész vásárlására.
„A PanMediánál évek óta igen komolyan vesszük a digitalizációt. A nemzetközi hálózat segítségével lendületesen fejlesztjük a tudásbázisunkat és komoly önálló lokális kutatást is folytatunk” – mondta Bognár Tamás, a PanMedia ügyvezetője, aki egyben az új ügynökség vezetője is. „Az üzleti modell alakításánál azonban a fokozatosság elvét követtük: ahogyan az online üzlet fejlődött, úgy hoztunk be egyre több funkciót a PanMedia falain belülre. Mára, a web-fejlesztést leszámítva, teljes körű online szolgáltatásokat nyújtunk. Ezeket veszi most át a PM Digital, egy fiatal és tettrekész csapat vezetésével.”
A PanMedia 2006 óta folytat tracking-jellegű vizsgálatot a magyar lakosság digitális érettségének alakulásáról, a Millward Brown Hungary adatbázisainak segítségével. „A PM Digi-track® kutatás tapasztalatai fontos tanulságokkal szolgálnak a napi médiatervezői gyakorlatunkban” – mondta Széles Zsuzsanna, a PanMedia médiaigazgatója, aki egyben a PM Digital Kft. társtulajdonosa. „A legfőbb tanulság, hogy ma már nem elég szocio-demográfiai módszerekkel meghatározni a célcsoportot, mert a digitálisan érettek médiafogyasztási szokásai, életvitele, vagy kulturális igényei merőben mások, mint a digitálisan éretleneké. Ezért nem csupán eltérő eszközökön kell velük kommunikálni, de a kampányok kreatív üzeneteiben is figyelni kell sajátosságaikra. A PM Digital egyik feladata lesz, hogy még pontosabban, még több adattal alátámasztva írja le a digitálisan érett szegmens tulajdonságait.”
Tatár István, a PM Digital médiaigazgatója, s egyben alapító tulajdonosa úgy véli, hogy a PanMediával a háta mögött a PM Digital könnyebben tud megbirkózni a napi üzleti kihívásokkal, mint egy zöldmezős online ügynökség. „Szerencsésnek tartjuk a körülményeket arra, hogy az új ügynökséget óriási marketing kommunikációs tapasztalattal, ügyfélkezelési rutinnal és tőkeerős háttérrel tudjuk elindítani, szemben a most induló számtalan digitális startup vállalkozással. Őszintén remélem, hogy a PM Digital, a PanMedia tudástárával, kapcsolataival és tőkeerejével a háta mögött komoly partnernek fog számítani ügyfeleink számára. Hiszünk abban, hogy erről tanúskodnak a csapatunk által az utóbbi időben megnyert online tenderek is, amiket már majd a PM Digital fog megvalósítani”.
A PanMedia 16 éve van a magyar piacon, egyike a legrégebben működő médiaügynökségeknek hazánkban. Ritter Ádám, a PanMedia csoportvezető médiatervezője, aki ugyancsak társtulajdonosa az új ügynökségnek úgy véli, azért is szükség volt az önálló PM Digital megalapítására, hogy hitelesebben, kizárólag erre koncentráló energiákkal képviselhesse a piacon az online szaktudást. „Évek óta sikeres online kampányokat készítünk komoly ügyfeleknek. Voltak területek, ahol az elsők között léptünk, kifejezetten kezdeményezők voltunk az ügyfelek felé. A PanMedia alapvetően mégis offline ügynökségként ismert a piacon. Az új ügynökség létrejötte most tisztább profilokat teremt, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondanánk az integrált kampányokba, az off- és online aktivitások összehangolásába vetett hitünkről és szakmai meggyőződésünkről”.
További információ: www.panmedia.hu / www.pmdigital.hu
PanMedia Cégalapítás
1995.
Tulajdonos
Interpublic Group of Companies
és magyar magánszemélyek
A médiaügynökség cégprofilja
médiakutatás
médiatervezés
médiavásárlás
marketing- és média-tanácsadás
Speciális szolgáltatások
média auditálás
stratégiai tanácsadás
innovatív médiamegoldások
reklámkerülők beazonosítása
Társügynökségek
Lowe GGK reklámügynökség
DraftFCB below-the-line ügynökség
DraftFCB PR
Initiative Media Hungary médiaügynökség
Universal McCann médiaügynökség
Hazai háttér
Magna Global Hungary Kft.
A nemzetközi tendenciákat követve az Interpublic Group of Companies (IPG) igazgatótanácsa az ezredfordulón úgy döntött, hogy koncentrálja az érdekeltségébe tartozó valamennyi médiaügynökség médiavásárló erejét. Magna Global néven új nemzetközi szervezetet hozott létre, amely közös tárgyalásokat folytat az IPG-ügynökségek által kezelt médiavolumenekre.
Magyarországon három médiaügynökség tartozik az IPG tulajdoni körébe: a Universal McCann, az Initiative Media, valamint a PanMedia Western. 2001. december 1. hatállyal a három médiaügynökség Magyarországon is megalakította közös médiavásárló szervezetét, a Magna Global Hungary Kft.-t. Az új cég székhelye Budapest, élén a három ügynökség vezetőjéből álló ügyvezetői testület áll. Mindhárom médiaügynökség megőrizte függetlenségét és önálló ügyfélkörét, ugyanakkor médiatárgyalásaikat 2001 óta a közös cég nevében folytatják.
A Magna Global Hungary a legnagyobb médiavásárló szervezet hazánkban. A 2010-ben általa kezelt médiaforgalom tarifaáron számítva meghaladta a 100 milliárd forintot. A következő ábra mutatja a Magyarországon működő meghatározó médiaügynökségek forgalmát tarifaáron, milliárd forintban (forrás: KANTAR Media , 2010 jan.-dec.)
A PanMedia Médiaügynökség a mögötte álló óriási volumenekre támaszkodva, előnyös feltételeket tud kínálni ügyfeleinek. Ugyanakkor a szervezeti függetlenségét teljes mértékben meg tudja őrizni és egy rugalmas, empatikus és villámgyorsan reagálni tudó csapatot tud a megbízói szolgálatába állítani.




2012. május 20. vasárnap – Bernát, Felícia napja
