HU EN

Wired future

buru-ferenc-pm |
2016-11-16

Mindig is szerettünk volna a jövőbe látni, vagy legalább kiszámítani, mint Hari Seldon. Ha van egy ritmus, egy mintázat, az már elég lehet (miképp a titkosításokhoz is, de lehet hogy a jövőhöz is). Nekünk pedig rendelkezésünkre áll egy mintázat: előbb jött a PC, majd az internet, később a smartphone. Jól behatárolható időszakok, nagyjából 10-15 évenként. Lassan eljön a következő. Hogy ez mi lesz, az pedig “egy nagyon sokmillió dolláros kérdés” (via Index).

Kezdjünk el jósolni. Három (+2) versenyzőnk van. Az AI (artificial intelligence), az IoT (internet of things) és a VR (virtual reality). A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy tiszta formában egyik sem tarol majd megsemmisítőleg a másik kettő rovására, tehát mindegyikkel számolni kell.

Most váltsunk nézőpontot: a három közül melyiket mi akadályozhatja az elterjedésben?

 

Mesterséges intelligencia

Mesterseges intelligencia

Az AI-t illik erős korlátok közé szorítani, nehogy Skynet legyen belőle. Elég sok film foglalkozik azzal, hogy mit vár az emberiség egy öntudatra ébredő vagy magát az embernél okosabbnak “kiszámoló” AI-tól. Lépjünk is egyet hátrébb, mert egyenlőre ezek komolytalan félelmek. Viszont a machine learning és a tanulásra képes okos algoritmusok már egyáltalán nem fikciók, hanem nagyon is létező dolgok. A Google kereső 3 beírt betű után már igen jó suggesteket ad, ami a machine learning non-stop szem előtt lévő, mégsem túl feltűnő menifesztációja (itt rögzítsük a mai dátumot a jegyzőkönyv kedvéért: 20161104). Bétában pedig már elérhető az Allo appban a Google Assistant legújabb verziója, a Siri és a Cortana pedig szintén jó ideje kipróbálható.

Az AI elharapózása egyenlőre nem aggaszt senkit. Egyenlőre abban a fázisban vagyunk, amikor inkább támaszunk az AI, tehát “segít nekünk”, és nem “helyettünk csinál meg” valamit, ami nagyon fontos különbség, mert döntéseket nem hoz ebben a formában. Gyorsan rögzítsük: amikor egy AI “dönt”, az valójában algoritmusok és rendelkezésre álló adatok alapján a fennálló lehetőségek közül a programkód által meghatározott kritériumok mentén kapott eredmény. Ha úgy tetszik, tiszta matematika. Misztikum kizárva. Gonosz AI nincs, csak gonosz programozó. Béna AI sincs, csak bugos kód.

Haladjunk tovább. Ez a szint (amikor még csak segít nekünk az AI) most nekünk nagyon tetszik. A következő lépés (nem véletlenül tisztáztam a fogalmat) a döntésre is felkészített AI használatba vétele (szélesebb körben). Bonyolult folyamatok, ahol nagy mennyiségű adat áramlik, de tökéletesen definiálhatóak a “jó döntés” kritériumai (vállalatirányítás: több profit, közlekedési rendszerek: balesetek elkerülése, reklámkampányok: magas ROI). Vegyünk egy nagyvállalatot, bízzuk egy AI-ra annak managelését (lássuk el minden adattal), mellette pedig párhuzamosan maradjék meg a humán vezetőség és management. Folyamatosan vessük össze az AI döntéseit a homo sapiens döntéseivel, és… … és szerintem valahol itt (elgurult a gyógyszerem) fogunk elsőként nagyon elcsodálkozni azon, hogy mit is hoztunk létre. Megindul a fejlesztés, pár cég (és részvényeseik) a nirvánába kerülnek, majd jönnek a szokásos gondok: törvényi szabályozás hiánya, szabványok és normakontroll hiánya, ellenőrző szervezetek hiánya, bizalmatlanság ébredése (az ember természete olyan, hogy nehezen viseli ha valami okosabb-erősebb nála). Ennél tovább nem mennék, mert ezen a szinten a folyamat a jóslat szerint lelassul és folyamatosan korrigál. Ezt követően válik és marad(hat) meg az AI egy kiváló eszköznek, amitől szebb lesz az élet. Nézzük is a következő versenyzőt.

 

Internet of Things

internet-of-things
Az IoT szintén biztonsági kockázatokat rejt, mert nem jó ha “a kínaji hekkerek a termosztáton kersztű’ rámgyújcsák a házomat”. Maradjunk is ennél a lehetőségnél, mert a smarthome itt van és működik (a Nest nekem már eléggé smart), de egyértelmű, hogy a netre kötött termékek köre egyre bővül. És egyébbel kombinálva a környezetünk használati tárgyainak hálózatba kötése durva víziókhoz vezet. Mondjuk egy olyan fürdőszobai tükör, ami valójában egy vízálló 4K kijelző (4K kamerával), és ami on-the-fly felrajzolja a képmásomra a kívánt frizurát-sminket-szakállt-szemüveget. A nyerő kompozíció komponenseit pedig “Ezt így kérem!” hangutasításra azonnal meg is rendeli a weben. Elmegyek az okoskonyhámba okoskávézni, 30 perc múlva az Amazon drónja meghozza a csomagot, benne a partiszettel amit az előbb lőttem össze a “tükör előtt”.

Ez lenne az IoT (meg egy kis AR). Veszélyek? Hát azért egy 4K kamera a fürdőszobában az rejt némi kockázatot ugyebár. Teljesen egyértelmű, hogy a jövőben (tehát mondjuk holnaptól kezdve) tervezendő hálózattal kapcsolatba kerülő fejlesztések összerakását a biztonásgi kérdésekkel kell kezdeni. A konkrét terméket el se kezdjük megalkotni, amíg előtte nincs minden felmerülő biztonsági kérdésre megnyugtató válasz. Lássuk a harmadik versenyzőt.

 

Virtual Reality

virtual-reality
A VR, ami pedig az agyamra veszélyes. Mert ha nagyon beszippant akkor esetleg már nem lesz olyan nagy kedvem élni a valódi valóságban. A VR szemüvegeket kipróbálók egyhangúlag frenetikus élményként írják le az első találkozást a virtuális valósággal. Az unásig ismert mantra pedig itt is az, hogy “ez nyilván csak egyre kifinomultabb és jobb lesz”. Ismert filmes klisék vázolják fel számunkra, hogy miképp képzelik a forgatókönyv-írók azt, amikor a tömegek nagyon rákapnak a képzelt valóságra, ahol mindenki azzá és olyanná válhat, amivé és amilyenné csak szeretne. Feltéve, hogy sikerül megoldani a szédülős-rókázós problémákat, amelyek a VR szemüveg hosszabb viselésének kockázatai lehetnek.

Ezzel együtt a felsorolt három technológiai irányvonal közül talán ez az utolsó a legkisebb para. A VR esetében a legkevésbé aggasztóak a kockázatok és a mellékhatások. Mert az ember úgy működik, hogy sokkal kevésbé aggasztja ha függő lehet valamitől, és sokkal inkább aggódik attól ami a biztonságát vagy a magánéletét veszélyezteti. Bár azért eszembe jut az HBO marketing osztályának azon mondata, miszerint nekik nem rajongók kellenek, hanem függők.

Vegyünk hozzá még +2 technológiát, az egyik az AR (augmented reality), a másik a BCI (brain-computer interface).

 

Augmented reality

augmented-reailty
Az AR a VR része is lehetne, de külön is értelmezhető. A valóságra vetített layerek, és az ezzel való interakció vagy információ-közlés évek óta létező technológia. Az első népszerű alkalmazás ezen a téren a (Layar) Foursquare volt, nagyot szólt, de elmúlt. Mintha túl korán érkezett volna, és nem sikerült igazán monetizálni a becsekkolást meg a köré építhető feature-öket.

Ott van aztán az Ingress, ami évek óta dübörög. Az Ingress-t gyártó Niantic Labs gyakorlatilag az egyetlen cég a világon, akinek AR-ben elég tapasztalata volt ahhoz, hogy a Pokémon Gót rá merje bízni a Nintendo. Az Ingress mögé pár évre még a Google is beállt, és csak az Alphabetesítéskor hátráltak ki mögüle, mert (visszatérő probléma) nem tudták monetizálni. Ez azóta mikrotranzakciós modellben a Nianticnak féligmeddig sikerült, bár nem kaszáltak vele túl sokat (egyébként a free-2-play és/vagy mikrotranzakciós modell most nagyon sikeres).

Viszont az Ingress-es tapasztalatokkal a Niantinc a Pokémont már sokkal monetizálhatóbbra tervezte, be is jött: és mivel licensz alapján ment a gyártás, így a pokémonokból bejövő (appon belüli vásárlásokon keresztül manifesztálódó) bevétel a Niantichoz és nem a Nintendóhoz került (a Nintendo szinte semmit sem keres a Pokémon Gón). Aztán lecsengett a Pokémon Go is (az online játékiparban réges-régi alaptétel: folyamatosan megújuló content nélkül nincs tartós felhasználói bázis, a modern ember hamar elunja magát). De az AR ezzel együtt egy nagyon jó technológia, és talán még a VR-nél is veszélytelenebb. Legfeljebb a kivetítés megtévesztő vagy pontatlan lesz, de sokat ártani nem tud. Ahol meg nem szeretnénk, hogy kamera legyen velünk, ott egyszerűen nem viseljük. Vegyük észre, hogy a valóságra kivetített layerek milyen remekül kombinálhatók egy AI által hajtott és tanulásra is képes személyi asszisztenssel. Nézzük is meg gyorsan az utolsó technológiát.

 

Brain-computer Interface

brain-computer-interface
A BCI a brain-computer-interface rövidítése, ami gondolat-vezérelt gépeket jelent. De hogy ennyire ne kelljen messze menni, elégedjünk meg a hangvezérléssel. Annak is az a lényege, hogy a kezünk szabad marad utasítások kiadása közben. A kockázatok mértéke aszerint változik, hogy mit irányítunk vala vele. Ha csak egy jegyzetfüzetet, az nem para. Ha vadászgépet, akkor már nyilván gondosabban kell eljárni.

 

És hol lesznek a reklámok?
Most pedig tegyük mindezt hasznossá a magunk számára. Médiaügynökség vagyunk, minket az érdekel, hogy hol lehet reklámot elhelyezni, mi az az interface, amin keresztül elérhetőek a potenciális vevők, és ahol üzeneteket lehet közvetíteni. Erre leginkább az AR és az AI alkalmas. Az AR (és így a VR is) egyértelmű, a kiterjesztett valóságban számos felület alkalmas a reklámok és üzenetek megjelenítésére (és hagyjunk teret a most még nem létező, de nálunk sokkal okosabb és kreatívabb elmék által későbbiekben kitalált, AR-ben különösen nagyot ütő reklám-formátumoknak is). Az AI szintén egyszerű eset, a személyi asszisztens megoldási javaslatai közé fizetett megoldásként bekerülni alighanem a következő 15 év egyik kapós online reklám-lehetősége lesz.

A tanulékony személyi AI egy idő után hozzánk nő, zavarbaejtően sokat fog tudni rólunk. Az adataink az AI-t “hostoló” cégnél lesznek, a bizalom ekkor már élet-halál kérdés. Ennyire testközeli személyes adatokkal simán tönkretehető egy élet. Ilyesztő lenne? Annyira nem. Ezek profitorientált cégek, kényesen vigyáznak ránk, a felhasználóikra (kivéve a Facebookot). Egyetlen kiszivárgott személyi profil elég lehet egy precedens értékű bírói döntéshez, vagy egy súlyos bizalomvesztéshez, ami földbe állíthatja az addig nyereséges céget. Viszont a rólunk tárolt rengeteg adatnak van egy marketing szempontból óriási előnye. Ez pedig a tökéletes célozhatóság. A szép új világban nincs többé meddőszórás és minket nemérdeklő ajánlat vagy reklám. Ne feledjük, hogy a Google most regnáló micro moments terminológiájában is (eleve a search engine sajátosságai miatt) mennyire befogadó állapotban találja meg a felhasználót egy-egy keresőhirdetés. Egy személyi asszisztens ajánlatai ha lehet akkor még ennél is közelibbek lehetnek majd. A konverziós arány itt óriási lehet, ahogy a verseny is. Alap lesz (most is az) a hiánytalanul kitöltött és a hirdetési fiókhoz kapcsolt Google MyBusiness fiók, vagy bármi egyéb, ami a cégünk internetes identitását a felhasználókkal kapcsolatba kerülő interfaceken is hordozza, lokálisan és a virtuális térben egyaránt.

A IoT már nehezebb csatorna lehet, egy smart eszköz nem feltétlenül rendelkezik olyan kijelzővel, amely reklámhordozóként jó (hűtőn, termosztáton, kakukkosórán lévő kis LCD-k). Viszont az okoshűtő a benne lévő élelmiszer fogyását észlelve be tud vásárolni a neten keresztül, és ebbe a bevásárlólistába fizetett és ajánlott tételként bekerülni már marketing szempontból is értékelhető lehetőség. Hogy az általam feljebb említett 4K-s “smart-mirror”-t ne is említsem.

A VR marketing szempontból viszont megint csúcskategória lehet. A webshopok jövője könnyen elképzelhető virtuális üzletekként is, amiben VR szemüveget öltve lehet shoppingolni, terméket megnézni, felpróbálni, színt választani.. És az ilyen üzlethelység lehetőségei felépításüket tekintve is végtelennek tűnnek (azonnal átrendezhető, vásárlóra szabható, akciókhoz igazítható, garantáltan akadálymentes és mindig nyitva van). Lesz vajon virtuális lakberendező? Akiknél előny ha valaha e-commerce rendszerek UI/UX szakértőjeként dolgozott?

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy 3D nyomtatás, big data VS smart data, vagy a “drónok támadása”.