Mivel mi a PanMedia-nál szeretjük a számokat, ezért megnéztük, hogy mit okozott a járvány rövid távon a médiafogyasztási szokásokban. Mikre keresnek az emberek a Google-ön, Youtube-on, hogyan alakultak egyes site-ok látogatottsági adatai. Kik ültek le inkább híreket olvasni a fiatalok vagy az idősek? Valamint kitérünk az esetleges hosszú távú hatásokra is.

Nézzük először a Google keresőt

Hogy el tudjuk helyezni az egész elemzést egy időtávon, nézzük meg, hogy mikor kezdte el érdekelni a magyarokat a koronavírus.

(a vízszintes tengelyen az időt, míg a függőleges tengelyen a keresési volumenek indexált értékét látjuk, vagyis a pontos keresési volument nem, csupán tendenciákat látunk, de az elemzéshez elég, főleg több kifejezés összehasonlítása esetén)

Ha chart nem töltődne be, akkor érdemes frissíteni az oldalt, vagy chrome böngészőből olvasni!

Forrás: Google Trends – Google (2019.12.01.-2020.03.20.)

A Vírus Kínában decemberben jelent meg, de itthon az első nagyobb keresési volumen január 20-a után indult meg, és hó végén csúcsosodott. A következő hullám február végen volt, majd ezután, ahogy az olaszországi események fokozódtak, és hazánkban is megjelent a járvány március közepére az egekbe nőttek a keresések. Március 11-én az első nagy csúcs, a kormány kihirdette a vészhelyzetet. Aztán március 16-án van a keresések tetőpontja, amikor lezárták a határokat, betiltották a rendezvényeket, és korlátozták az üzletek nyitvatartását.

Youtube keresések hasonló képet mutatnak, de nincs akkora kiugrás a márciusi időszakban.

Forrás: Google Trends – Youtube (2019.12.01.-2020.03.20.)

Ahhoz, hogy mégis el tudjuk képzelni mekkora lehet a Google keresési volumen, hasonlítsuk össze két népszerű kereséssel a facebook-kal és a youtube-bal.

Forrás: Google Trends – Google (2019.12.01.-2020.03.20.)

Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy komoly volumenről, érdeklődésről beszélhetünk. Nem kérdés, a vírus (COVID19) bekerült a köztudatba.

Milyen új keresések jelentek meg?

Nyilván a megelőzés fontos szerepet kapott, így a maszk keresések igencsak megugrottak, a fertőtlenítő szerekkel és például gumikesztyűvel egyetemben. Nem csoda, hogy mindegyik hiánycikk lett pillanatok alatt. (innentől január 1-től vizsgálódunk)

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

Mi történt a felvásárolt liszt halmokkal?

Ha arra számítasz kedves olvasó, hogy a pékek álltak a lisztes polcok kiürítése mögött, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak. Mi voltunk, átlagemberek. Ok, de mit kezdtünk vele?

Mit-mit, rákerestünk a Google-ön mit tegyünk, a kenyérsütés adta magát, csak nem tudtuk hogyan kell…:)

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

Hogyan érintette az élelmiszer szektort?

Ha nekiálltunk megsütni azt a rengeteg kenyeret, vajon étterembe utána elmentünk-e?(a többség szerencsére nem) És ha elfogyott a liszt honnan pótoltuk?

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

Ahogy sejtettük, az étteremi keresések is drasztikusan csökkentek. Míg az éttermeknek Valentin nap még rekord keresést hozott, március 7-e után elindult a lejtmenet. Az emberek megrohanták közben a szuper- és hipermarketeket. Ezzel együtt pedig a házhozszállítás és a kapcsolódó szolgáltatások népszerűsége hirtelen megugrott, és volt, hogy meghaladta az éttermi keresettséget.

Mi a helyzet a turizmussal?

Sajnos, semmi jó. Amit a józan ész diktál az a keresésekben is tükröződik. Február 25. után itt is komoly esés látszik, a turisták pedig sorra mondták le a foglalásaikat.

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

Homeoffice, távoktatás

A home office szavak keresettsége is eléggé kiugrik március elején, de a távoktatás még ennél is jelentősebb március 14-én. Aznap (Szombaton) mindenki rákeresett, hogy mi is az.

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

És, ha bárki kíváncsi, melyik a legnépszerűbb távoktatási/távmunka alkalmazás, most megkapja a választ:

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

A skype nyert, utána a zoom és a microsoft teams. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha csak „teams”-re nézzük akkor az a keresés a második, de mivel webex teams is létezik, így tűnt korrektnek, de az első helyezést nem befolyásolja.)

Online hír portálok

Kicsit előre vetítve a következő blog bejegyzésünket, ahol majd a magyar site-ok látogatottságával fogunk foglalkozni, most nézzük meg a legnagyobb hazai híroldalak keresettségét.

Forrás: Google Trends – Google (2020.01.01.-2020.03.20.)

Március elején egyértelműen megugrik ezen site-ok keresettsége, ezzel együtt a látogatottsága is. Az index.hu és a 24.hu tovább növelte vezető szerepét, de erről majd részletesebben kitérnünk a következő postban (érdemes lesz elolvasni).

Hosszú távú hatások a médiapiacon

A legtöbb gazdasági elemző már most arra figyelmeztet, hogy recesszió várható, a kérdés inkább az, hogy mekkora visszaesésre számíthatunk, és meddig fog tartani.

A gazdaság alakulása mindig hatással van a médiapiacra, azaz az elköltött hirdetési büdzsékre.

Több szektor szereplői rákényszerültek, hogy felfüggesszék, csökkentsék a tevékenységüket, így nyilván átmenetileg nem is hirdetnek, ami rövid távon hatással van a hirdetési piacra is.

Ám szerencsére vannak ágazatok és szereplők, akik megtehetik, sőt fontos is, hogy továbbra is kommunikáljanak. Több szereplő is „ügyesen” kihasználta a helyzetet, és olyan megoldásokat kínált az ügyfelei számára, amely segít átvészelni a helyzetet, gondolok itt például a telekommunikációs szektor gyors reagálására a megnövelt internetcsomaggokkal (de több hasonló volt szerencsére). Illetve vannak hirdetők, akik azt kommunikálják, hogyan biztosítják a zavartalan üzemelést, kérik a vásárlóik megértését, türelmét.

Biztos vagyok benne, hogy lesznek cégek, akik meglátják a lehetőséget és az átmeneti reklámzaj mentes időszakot kihasználják, hogy letarolják a piacot, vagy építsék a márkájukat, ezzel együtt a fogyasztóik bizalmát és hűségét.

A kialakult helyzetben óriási az egyének és vállalkozások közös felelőssége, hogy mihamarabb átvészeljük ezt az időszakot, így mindenkit óvva intenénk a pániktól.

Van rá esély, hogy a jelenleg „szándékosan” megállított piaci folyamatok a járvány csendesülésével gyorsan újrainduljanak, és az élet menni fog tovább, ahogy eddig is. Az emberek újra elkezdenek termékeket, szolgáltatásokat fogyasztani, elmennek nyaralni, és akkor a reklámipar is újra gőzerővel pöröghet tovább (érdemes a TV-s elemzésünket is elolvasni).

Mi a PanMedia-nál hiszünk benne, hogy azok a szereplők, vállalkozások lesznek sikeresek, akik gyorsan, és ügyesen reagálnak a változékony környezetre és hosszú távon akarnak, és tudnak gondolkodni, kihasználva a helyzet adta lehetőségeket, és akár meg is tudnak újulni.

Szerző:

Tatár István

Digitális médiaigazgató – PanMedia

Forrás: Google Trends – (2019.12.01.-2020.03.20.)

Kép: pexels.com

Ezeket már olvastad?: