Idén is elkészítettük a Digitális érettség kutatásunkat, a legfrissebb 2019 teljes éves adatok alább tekinthetőek meg.

Mi is az a Digitális érettség?

A PanMedia 2006 óta monitorozza a hazai lakosság digitális szokásait. A Digitrack kutatásunk célja, hogy felmérjük az adott évben a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy ki mondható digitálisan érettnek, nyitottnak vagy épp éretlennek. Vagyis a lakosságot (15-75 évesek) e három csoportra osztjuk. Nagyon sok változót vizsgálunk meg, mint például: hány órát interneteznek naponta, milyen eszközöket használnak, mi mindenre használják az internetet. Célunk, hogy meghatározzuk a demográfiájukat, amibe nemsokára bepillantunk, valamint ügyfeleink számára készítünk elemzéseket a saját fogyasztóikról, hogy kiderüljön mennyire digitálisan érett a saját célcsoportjuk, ezáltal tudunk javaslatot tenni a megfelelő média stratégia kialakítására.

Na nézzük meg a demográfiát

Mekkora tömegről beszélhetünk? Ahogy látjuk majd 20% a digitálisan érettek aránya, szintén 20% a digitálisan nyitottak, és 60% a digitálisan éretlenek aránya a teljes lakosságon belül.

Ha megvizsgáljuk a koreloszlásokat százalékosan, azt látjuk, hogy a fiatalok inkább érettek, míg az idősebbek inkább digitálisan éretlenek. Az érettek 14%-a 25-29 évesek közül kerül ki. Ebben a korcsoportban van a legtöbb digitálisan érett (ha a teljes lakossághoz viszonyítva néznénk, akkor a 18-24 éves korosztály a legaffinisabb nyilván). A nemek közt lényegi különbség nincs egyébként.

Ha ugyanezt megnézzük számosságában, akkor láthatjuk, hogyan alakulnak a volumenek:

Vagyoni státusz

Ha megnézzük, hogy a vagyoni helyzet esetén, hogyan alakul, azt látjuk, hogy a magasabb vagyoni státusszal rendelkezők közt magasabb a digitális érettek aránya. Illetve az alacsonyabb státusz esetén magasabb az éretlenek aránya.

Aktivitások

Rengeteg érdekes, izgalmas adatunk van. Nézzünk meg egy párat közülük, például, hogy szoktak-e étterembe járni, könyvet vásárolni, vagy épp sportolni a a digitálisan érettek.

Lehet, hogy meglepő, de a digitális érettség nem azt jelenti, hogy otthon ülünk a négy fal között és egy monitort bámulunk (bár manapság talán nem helytálló ezen kijelentés). Egy elég aktív szegmensről beszélünk, akiknek 2/3-a jár étterembe, szokott sportolni, és 50%-a még mindig vásárol könyveket. Jönnek-mennek, aktívan élik az életüket, ezt számos adat igazolja.

Ha további izgalmas adatok érdekelnek, vagy kíváncsi vagy, hogy a célcsoportod, fogyasztóid, hány százaléka digitálisan érett, vagy épp éretlen, akkor keresd kollegáinkat, akik szívesen segítenek! 🙂

Szerző:

Tatár István

Digitális médiaigazgató – PanMedia

Kép forrása: pexels.com

Forrás: PanMedia DigiTrack, wdba2, 2019

Ezeket már olvastad?: